Kapitány, főhadnagy, hadnagy. Ez volt a hadsereg. Közlegény, fájdalom, nem volt csak egy. Az egész grundon a kapitányok és hadnagyok egyetlen közlegénynek parancsoltak, egyetlen közlegényt ítéltek holmi kihágásokért várfogságra.
Talán nem is kell mondani, hogy ez az egyetlen közlegény Nemecsek volt, a kis szőke Nemecsek.
II. fejezet
... „Kapitány, főhadnagy, hadnagy. Ez volt a hadsereg. Közlegény, fájdalom, nem volt csak egy. Az egész grundon a kapitányok és hadnagyok egyetlen közlegénynek parancsoltak, egyetlen közlegényt ítéltek holmi kihágásokért várfogságra.
Talán nem is kell mondani, hogy ez az egyetlen közlegény Nemecsek volt, a kis szőke Nemecsek. A kapitányok, főhadnagyok és hadnagyok csak amúgy kedélyesen szalutáltak egymásnak a grundon, még ha százszor is találkoztak egy délután. Úgy kutyafuttában emelték a kezüket a sapkájukhoz, és azt mondták egymásnak:
- Szervusz!
Csak szegény Nemecseknek kellett magát minduntalan haptákba vágnia, és némán, mereven szalutálni. És aki csak elsétált előtte, mind rákiáltott:
- Hogy állsz?
- Össze a sarkot!
- Ki a mellet be a hasat!
- Hapták!
És Nemecsek boldogan engedelmeskedett mindenkinek. Olyan fiúk is vannak, akiknek öröm az: szépen engedelmeskedni. De a legtöbb fiú mégis parancsolni szeret. Ilyenek az emberek. És ezért volt természetes dolog az, hogy a grundon mindenki tiszt volt, csak éppen Nemecsek volt a közlegény.”
...
... - Csak azért mondom – szólt egy kicsit csöndesebb hangon Geréb -, mert az nem valószínű, hogy Áts Feri megijedt volna Nemecsektől.
Erre mindnyájan nevettek. Igazán, ez nem volt valószínű. Nemecsek zavartan állt a csomó közepén, és a vállát vonogatta. Aztán Boka állott a középre:
- Hát itt tenni kell valamit, fiúk. Mára úgyis elnökválasztást hirdettünk. Elnököt fogunk választani, mégpedig teljhatalmú elnököt, akinek minden parancsát vakon kell teljesíteni. Meglehet, hogy a dologból háború lesz, és akkor szükség van valakire, aki a dolgokat előre elintézze, mint az igazi csatában. Közlegény, álljon elő! Hapták! Vágjon annyi darabka papirost, ahányan vagyunk, és mindenki reá fogja írni a papírra, hogy kit akar elnöknek.
...
Nemecsek azonban, legnagyobb meglepetésre, ahelyett, hogy szétosztotta volna a cédulákat, felhasználta az alkalmat, hogy a közfigyelem egy pillanatra feléje terelődött, és piszkos kis kezébe szorítva a cédulákat, előlépett. Haptákba vágta magát, és remegő hangon így szólt:
- Kérem, kapitány úr, az mégse járja, hogy én itt egyedül legyek közlegény… Már azóta, mióta a társaságot megalapítottuk, mindenki tiszt lett, csak én vagyok még mindig közlegény, és nekem mindenki parancsol … és mindent nekem kell csinálni … és …
Itt nagyon elérzékenyedett a szőke, és finom kis arcán kövér könnycseppek kezdtek végigfolyni.
Csele előkelően szólott:
- Ki kell zárni. Sír.
Egy hang megszólalt hátul:
- Bőg.
Mind nevettek. És ez végképp elkeserítette Nemecseket. Nagyon fájt szegénykének a szíve, s most aztán szabadjára eresztette a könnyeit. Zokogott, és sírás közben ezt mondta:
- Nézzétek meg ... a ... fekete könyvben is ... is ... én vagyok mindig beírva ... én ... én vagyok a kutya...
Boka nyugodtan szólt:
- Ha azonnal nem hagyod abba a bőgést, többé nem jöhetsz velünk. Pockokkal nem játszunk.
A „pocok” szó aztán megtette hatását. Nemecsek, szegény kis Nemecsek nagyon megijedt, és lassanként abbahagyta a sírást. A kapitány pedig a vállára tette a kezét:
- Ha jól viseled magad, és kitünteted magad, májusban még tiszt is lehet belőled. Most egyelőre megmaradsz közlegénynek.
A többiek ezt helyeselték, mert ha Nemecsek is tisztté lett volna a mai napon, igazán nem ért volna az egész semmit. Nem lett volna kinek parancsolni. Felharsant Geréb Éles hangja: - Közlegény, hegyezze meg ezt a ceruzát!”...
Meghívó az estre
Pál utcai fiúk újraolvasó
Talán nem is kell mondani, hogy ez az egyetlen közlegény Nemecsek volt, a kis szőke Nemecsek.
II. fejezet
... „Kapitány, főhadnagy, hadnagy. Ez volt a hadsereg. Közlegény, fájdalom, nem volt csak egy. Az egész grundon a kapitányok és hadnagyok egyetlen közlegénynek parancsoltak, egyetlen közlegényt ítéltek holmi kihágásokért várfogságra.Talán nem is kell mondani, hogy ez az egyetlen közlegény Nemecsek volt, a kis szőke Nemecsek. A kapitányok, főhadnagyok és hadnagyok csak amúgy kedélyesen szalutáltak egymásnak a grundon, még ha százszor is találkoztak egy délután. Úgy kutyafuttában emelték a kezüket a sapkájukhoz, és azt mondták egymásnak:
- Szervusz!
Csak szegény Nemecseknek kellett magát minduntalan haptákba vágnia, és némán, mereven szalutálni. És aki csak elsétált előtte, mind rákiáltott:
- Hogy állsz?
- Össze a sarkot!
- Ki a mellet be a hasat!
- Hapták!
És Nemecsek boldogan engedelmeskedett mindenkinek. Olyan fiúk is vannak, akiknek öröm az: szépen engedelmeskedni. De a legtöbb fiú mégis parancsolni szeret. Ilyenek az emberek. És ezért volt természetes dolog az, hogy a grundon mindenki tiszt volt, csak éppen Nemecsek volt a közlegény.”
...
... - Csak azért mondom – szólt egy kicsit csöndesebb hangon Geréb -, mert az nem valószínű, hogy Áts Feri megijedt volna Nemecsektől.
Erre mindnyájan nevettek. Igazán, ez nem volt valószínű. Nemecsek zavartan állt a csomó közepén, és a vállát vonogatta. Aztán Boka állott a középre:
- Hát itt tenni kell valamit, fiúk. Mára úgyis elnökválasztást hirdettünk. Elnököt fogunk választani, mégpedig teljhatalmú elnököt, akinek minden parancsát vakon kell teljesíteni. Meglehet, hogy a dologból háború lesz, és akkor szükség van valakire, aki a dolgokat előre elintézze, mint az igazi csatában. Közlegény, álljon elő! Hapták! Vágjon annyi darabka papirost, ahányan vagyunk, és mindenki reá fogja írni a papírra, hogy kit akar elnöknek.
...
Nemecsek azonban, legnagyobb meglepetésre, ahelyett, hogy szétosztotta volna a cédulákat, felhasználta az alkalmat, hogy a közfigyelem egy pillanatra feléje terelődött, és piszkos kis kezébe szorítva a cédulákat, előlépett. Haptákba vágta magát, és remegő hangon így szólt:
- Kérem, kapitány úr, az mégse járja, hogy én itt egyedül legyek közlegény… Már azóta, mióta a társaságot megalapítottuk, mindenki tiszt lett, csak én vagyok még mindig közlegény, és nekem mindenki parancsol … és mindent nekem kell csinálni … és …
Itt nagyon elérzékenyedett a szőke, és finom kis arcán kövér könnycseppek kezdtek végigfolyni.
Csele előkelően szólott:
- Ki kell zárni. Sír.
Egy hang megszólalt hátul:
- Bőg.
Mind nevettek. És ez végképp elkeserítette Nemecseket. Nagyon fájt szegénykének a szíve, s most aztán szabadjára eresztette a könnyeit. Zokogott, és sírás közben ezt mondta:
- Nézzétek meg ... a ... fekete könyvben is ... is ... én vagyok mindig beírva ... én ... én vagyok a kutya...
Boka nyugodtan szólt:
- Ha azonnal nem hagyod abba a bőgést, többé nem jöhetsz velünk. Pockokkal nem játszunk.
A „pocok” szó aztán megtette hatását. Nemecsek, szegény kis Nemecsek nagyon megijedt, és lassanként abbahagyta a sírást. A kapitány pedig a vállára tette a kezét:
- Ha jól viseled magad, és kitünteted magad, májusban még tiszt is lehet belőled. Most egyelőre megmaradsz közlegénynek.
A többiek ezt helyeselték, mert ha Nemecsek is tisztté lett volna a mai napon, igazán nem ért volna az egész semmit. Nem lett volna kinek parancsolni. Felharsant Geréb Éles hangja: - Közlegény, hegyezze meg ezt a ceruzát!”...
Meghívó az estre
Pál utcai fiúk újraolvasó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése